Víz alatti kanalas kotrás: Jó ötletnek tűnt, de szerencsére óvatosak voltunk!

Egy budai völgyzáró gátas tórendszer kotrását kezdték el a megbízott szakemberek, és szerencsére minket is megszólítottak még a tervezés korai szakaszán. Rengeteg szempontot kellett figyelembe venniük a tervezőknek, nem volt könnyű dolguk, de a tökéletes megoldásokat keresték, nem történhettek „benézések”.

Egy pontnál közösen akadtunk meg: meg kellett becsülni, mennyi iszap marad a tavakban, miután az úszó-forgókotrók mennyi laza iszapot hagynak a mederben. Nem lehetett szárazra állítani a tavakat, víz alatt kellett kotorni tömörebb, hordalékos mederanyagot. Ilyenkor nagyon felkavarodik az iszap, sok az elhagyás, akármennyire ügyesen van megoldva a kivitelezés. De mennyi anyag marad utána, amit hidromechanizációs kotrással kell kitermelni, és mennyi dehidratáló párnát kell majd készíteni hozzá?

Mi 45-55% elhagyást prognosztizáltunk, bár ezzel nem voltunk népszerűek a csapatban, de tudtuk, hogy ez az anyag sokkal lazább, vizesebb lesz, mint az eredeti. Jól sejtettük: a legkockázatosabb pont ez volt. Végeredményben 87% elhagyást lehetett mérni a tómederben tányéros szondával is, annak ellenére, hogy a parton megvolt az elvárt térfogat.

Szerencsére a visszamaradt iszap annyira laza szerkezetű volt, és a párnakapacitást eleve 50%-os elhagyásra optimalizáltuk, így 2 párna extra kapacitás ráfordításával ki tudtuk termelni ezt a nagyon vizes anyagot, amit jóformán 1/1 be tudott szívni a szivattyúnk.

A tanulság: A víz alatti kanalas kotrás csak akkor igazán jó ötlet, ha ilyen léptékű elhagyások elfogadhatók. Ha nem, akkor második kotrási tagnak hidromechanizációt kell alkalmazni, vagy eleve csak azzal kitermelni. Tényleg figyelni kell a „kockázatokra és a mellékhatásokra”.

Köszönjük, hogy végigolvastad ezt a bekezdést is, kívánjuk, hogy a te kotrási projekted kevesebb meglepetést tartogasson!