Magunkról

Ahogy nincs két egyforma vízterület az országban, úgy a felmerülő problémák is sokrétűek lehetnek. A munkánkban elsősorban azt szeretjük, hogy minden felmerülő feladat kreatív hozzáállást igényel és innovatív szemlélettel kell keresnünk a megoldást.
Fókuszunk elsősorban a felszíni vizek medreiben felgyülemlett üledéken van, hiszen ez a közeg az, ami a legtöbb probléma forrása lehet.

Napjainkra számos költségtakarékos, hidromechanizációs eszközzel, bioaktív hatóanyagokkal, levegőztető/áramoltató rendszerekkel, partvédelmi konstrukcióval és számos alternatív eljárással állunk megrendelőink rendelkezésére. Az előzőek mellett részletes felméréseinkkel, a pontos nyomon követést lehetővé tevő monitor-rendszereinkkel, szaktanácsadással és szükség esetén partnerkörünk szolgáltatásainak kiajánlásával szeretnénk szolgálni felszíni vizeink megújulását.

Köszöntöm a weboldalunkon, kérdés esetén pedig kérem, keressen minket bizalommal!



Kovásznai-Szász Gergely
ügyvezető


Az Iszapfaló Kft. 2006-ban jött létre biológusok és halászati szakemberek közreműködésével. Az alapítók első sorban a modern és környezettudatos biológiai hatóanyagokat, eljárásokat kezdték hazai környezetben kutatni, tesztelni és népszerűsíteni. A hatóanyagok mellett nagy hangsúlyt kaptak az eszközfejlesztések, melyek a célirányos és hatékony iszap- és vízkezelés lehetőségeit biztosítják. Két év kutatómunka és eszközfejlesztést követően 2008-ban lépett szolgáltatásaival piacra a cég, és elsősorban horgászegyesületek, arborétumok, halászatok megrendeléseit teljesítettük. Országos szinten, különböző kezelési eljárásokat alkalmazva jelentős eredményeket tudhatunk magunkénak az iszap- és vízminőség javítás, állagmegóvás, biológiai iszapcsökkentés, élőhely fejlesztés területeken. A biológiai iszapkezelések mellett 2010-től kisméretű, mobil eszközöket kezdtünk fejleszteni a mechanikai iszaptalanítás lehetőségeinek bővítésére, a kisebb vízterületek, ipari medencék gyors és hatékony hidromechanizációs kotrására. Emellett fejlesztések indultak a folyamatos üzemű fáziselválasztás, gyors-ülepítés területén, hiszen így a hidromechanizációs kotrási technológia szélesebb kőrben válhat alkalmazhatóvá. 2011-re az Iszapfaló Kft. szolgáltatásai között voltak olyan eljárások, melyek használatával akár azonnal szállíthatóvá válik a hidromechanizációval termelt zagy üledéktartalma, a tiszta víztartalom pedig folyamatos üzemben visszaengedhető a vízterületre.
2013-ban létrejött a gödöllői Haszonállat-génmegörzési Központ területén a Halászati, Génmegőrzési Kutató- és Programközpont, melynek az Iszapfaló Kft, a Szent István Egyetemmel és az Aranyponty Zrt.-vel közösen alapítója volt. A Központ Magyarországon egyedülálló komplex szolgáltatást nyújt a vizes élőhelyek rehabilitációjához, a tavak kialakításától a vízbázisok mechanikai és élőkultúrás rehabilitációjáig.
Kiterjedt partnerhálózatunkkal és 13 éves tapasztalattal a hátunk mögött számos megoldás közül tudunk személyre szabott konstrukciókat kínálni megrendelőinknek.

Célkitűzéseink:

  • Hatékony és környezettudatos, élőkultúrás eljárások népszerűsítése az hazai akvakultúrában,
  • A hidromechanizációs kotrásban rejlő lehetőségek bővítése a legmodernebb technológiák alkalmazásával,
  • Kis energiaigényű, alternatív energiával működtetett, környezetbarát vízi munkagépek fejlesztése és üzemeltetése.
  • Továbbhasznosítása a tavainkban felgyülemlett szerves anyagoknak, alternatív felhasználási lehetőségek fejlesztése/népszerűsítése,
  • Partnerség és együttműködések erősítése Magyarország vizein,